II. Pázmándi Veterán Autó-Motoros Találkozó, Velencei-tó Körüli Túra

II. Pázmándi Veterán Autó-Motoros Találkozó, Velencei-tó Körüli Túra

Rövid beszámoló, sok-sok fotóval.

 

Ismét nagy sikerrel zárult a II. Pázmándi Veterán Autó-Motoros Találkozó, Velencei-tó Körüli Túra.

Pénteken a messziről érkezők fogadása történt.

Szombat reggel Velencéről vágtunk neki a túrának. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk és az előrejelzések ellenére ragyogó napsütésben kezdtük el (és fejeztük is be) az idei túrát. Pázmándon ügyességi szlalom verseny várta a járműveket és vezetőiket. Utána a falu lakosai megtekinthették a járműveket. A riporterek koptatták tollaikat a fotósok pedig igyekeztek jobbnál jobb fényképeket készíteni. A polgármesteri köszöntő után Vereb felé vettük az irányt. Itt a 3 szájú kemencében készült ételekből lehetett fogyasztani. Mindezt megfejelték még termelői szörpökkel. Pákozdon a Katonai Emlékparkot járhattuk körbe. Az ebédre is itt került sor. A Pázmándi Nosztalgia Jármű Egyesület elnöke és egyik alapító tagja megkoszorúzta a 48-as emlékművet. Kicsit fáradtan, de megállíthatatlan tempóval pöfögtünk át Agárdra, ahol meglátogattuk az Agárdi Pálinkafőzde üzemét. Végére maradt Gárdony. Az ebéd utáni pálinka kóstolást itt leöblíthettük pár gombóc fagylalttal. Utunk ezután ismét a kollégiumba vezetett, Itt került sor az eredményhirdetésre és az ökörsütésre.

Vasárnap reggel egy tiszteletkör után beparkoltunk az északi strandra. Ezzel zárult le az idei találkozó.

A kérdőívek alapján mindenki elégedetten távozott, jövőre újra találkozunk!

 

B.R.